SZ. TÓTH GYULA

 

Szép magyar versek franciául

 

Dans cette banlieu – A város peremén, József Attila versének címe egyben annak a kötetnek is címe, amely egy évszázad félszáz magyar versét tartalmazza franciául. Szép munka. És fontos, mert míg iskoláinkban tanítják a francia irodalmat míves fordításokkal, sok francia kultúrabarát és kultúraművelő van nálunk, addig ez – viszont – kevéssé mondható el a francia nyelvi kultúrkör oldaláról. A könyv az Európai kulturális füzetek sorozatban (főszerkesztő: Mihályi Gábor) jelent meg, válogatta és szerkesztette: Kassai György és Tverdota György. (ÚJ VILÁG KIADÓ, 16-17. 2005.) „Kötetünk a modern magyar költészet keresztmetszetét mutatja be, s ezen a keresztmetszeten belül bőségesebb áttekintést nyújt eme költészet egyik legrangosabb teljesítményéről, József Attila lírai életművéről. A rend és az értékskála, amely szemünk elé tárul, a huszadik század első fele magyar líratörténeti kánonának magját képezi.” – írja Tverdota György a bevezetőben. (Francia nyelvű változata mint tanulmány kiválóan használható irodalmi tájékoztató külföldieknek.) A gyűjtemény középpontjában, mint főoszlop, József Attila életműve áll 20 verssel. A kötetben megtalálható költők: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső (4-4 vers), Illyés Gyula, Radnóti Miklós (3-3 vers), Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor (2-2 vers), Juhász Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Erdélyi József, Dsida Jenő, Németh Andor (1-1 vers). Hogy a magyar irodalom megkapja méltó helyét az egyetemes irodalmi értékrendben, szükség van a művek idegen nyelvű tolmácsolására. Prózai művek mellett a költészet francia nyelvre történő fordítása is már régóta – kiseb-nagyobb mértékben – folyik. Ebben nagy szerepe van a Gara László szerkesztette antológiának, André Karátson Le symbolisme en Hongrie című monográfiájának. Itt meg kell jegyeznünk – ami e kötet válogatásának hangsúlyait dicséri –, hogy olyan jelentős költők is bekerültek, akik megtalálhatók a 2005-ös francia kiadású Encyclopédædia Universalis lapjain. A legnagyobb szerzőket bemutató 22 kötetes tematikus műben olvashatók tartalmas tanulmányok Adyról, Babitsról, Illyésről, Kosztolányiról (André Karatson), József Attiláról (Szabolcsi Miklós), Weöres Sándorról (Aron Kibedi Varga). (Nem mindennapi kutatási téma lehet: a magyar kultúra nagyjai közül ki mindenki kap helyet ebben az Encyclopédiában, s kik és miként ismertetik munkásságukat? Nagy elégedettséggel böngészem e hatalmas munkát, melyet Cili lányomtól és férjétől, Lajostól kaptam ajándékba luxemburgi kiküldetésük idejéből.)

   Nagy összekötő ereje van egy-egy vers idegen nyelvű megszólaltatásának az adott kultúrkörben. Lehet panelüdvözleteket mondani a hivatalos találkozókon, lehet borozgatva hangulatot oldani, lehet üzletet is kötni, de a bensőséges hatást csakis egy vers ihletett közvetítése vált ki – közelebb hozza az idegeneket, s már nem is idegenek egymás számára. Ezt magam is megtapasztaltam személyes „felolvasó esteken”. 1994-ben ösztöndíjas utamra magammal vihettem Franciaországba tankönyvsorozatomat, amely éppen akkor jelent meg a Zsolnai-féle oktatási program anyagaként: a francia nyelv tanítása és a francia nyelvű kultúra terjesztése céljából, közép-haladók számára. Az irodalmi munkafüzetben („Je lis la littérature”) szerepelt néhány francia vers magyarul és magyar vers francia fordításban is. Valaminek (talán a befogadás mikéntjének) nyomára kívántam bukkanni, és néhány alkalommal vegyes összetételű társaságban, ahol tanárok is voltak, irodalmi játékra invitáltam vendéglátóimat. Az első feladatban ki kellett találni egy magyarul elhangzó francia versnek a címét és szerzőjét, kopogtatással adott ritmuskíséret jelentett segítséget olykor. Gyorsan jött a válasz: Paul Verlaine: Chanson d’automne – magabiztos tekintetek francia részről. A második feladat szerint ismét a címet és a szerzőt kértük, és belekezdtem: „Hier, à Paris, l’automne s’est glissé sans bruit”. Persze, elhallgattam, hogy magyar versről van szó. Jöttek is a válaszok: Baudelaire, természetesen. Némi elbizonytalanodás után elröppent még egy-két név, majd tanácstalan csend állott be: az nem lehet, ilyen gyönyörű verset csak Baudelaire írhat, de legalább is francia. Nem kínoztam őket, és bemondtam a megoldást: Ady Endre: Párizsban járt az Ősz, Eugène Guillevic fordításában (Mes poètes hongrois, 1967). Őszinte ámulás következett: lehet ez, ilyen nagy költő és nem francia? Tisztelettel adózva várták az utolsó feladatot: a magyar Himnuszt mondtam franciául... ”Bénis le Hongrois, ô Seigneur,”. A döbbent csendben néhány párás tekintetet láttam: hát ez prière, ez fohász... na, most kezdünk érteni titeket, mondták. Erre francia pezsgőt ittunk.

   Készültek korábban magyar versek francia fordításban, ezekkel és az éppen az itt tárgyalt, XX. századi líránkat bemutató kötet néhány versével is folyamatosan magyarázom, igyekszem érzékeltetni francia ismerőseimnek az alakuló magyar demokrácia bukdácsolásait, figyelmeztetve, hogy ők is megvívták és megvívják társadalmi küzdelmeiket, a demokrácia nem a franciák kiváltsága. Már elég néhány jól megválasztott sor, hogy megértsék vívódásainkat. Ilyen például: „Lorsque dans toutes les fenêtres / Le soleil de l’Esprit luira,” – „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog be minden ház ablakán:” (Aux poètes du XIXe siècle, Petőfi Sándor: Az XIX. század költői, Europe, irodalmi revü, 1973. február.) Vagy ugyanitt, de már Az apostolból: „Quel est notre but à tous? / Le bonheur? Et le moyen? La liberté! / La liberté, luttons pour elle…” – „Mi célja a világnak? / Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!” Mindkettő Jean Rousselot fordításában, akinek számos versfordítása van jelen az Európai kulturális füzetekben. „Plaintes du pauvre petit enfant” Kosztolányitól, A szegény kisgyermek panaszai esendőségünket jelzi (Guillevic fordítása, 60. o.). Amikor József Attilával az éterbe kiáltom: Levegőt! „Arrive, Liberté! Enfante l’ordre vrai! / Que ta bonté l’enseigne! Et laisse ensuite, en paix, / Jouer ton enfant bel et grave!” (Jean Rousselot fordítása, 169. o.), úgy érzem, az ismerősök értik, miről van szó. A teljes meggyőzéshez elküldöm nekik József Attila következő sorait: „Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább! / Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát.” – „Je ne vais pas aux bistrots d’aujordhui, / Mais à la raison et plus loin! / À copier sottise et flagornerie / Mon esprit libre ne descend point”.  A teljes Art poétique (Jean Rousselot fordítása, 191. o.) aztán már-már szolidaritást vált ki belőlük, megértik a „mindenség” horizontjának vágyát, s hogy „nincs alku”. A franciák többsége is így gondolja, ezt sokszor, adott esetben ki is fejezik. Tisztelettel adóznak annak a törekvésünknek, hogy szabad levegőt akarunk szívni, hogy olyan Kapcsolatokban reménykedünk, ahol Szabó Lőrinc fordításában „Templom a természet (...) és mint a fény, egymásba csendül a szín és a hang s az illat”. – „les parfums, les couleurs et les sons se répondent”. (Baudelaire: Correspondances). Egy olyan „világ-természet” lebeg szemünk előtt, amelyben természetes lesz a párbeszéd, s egyre inkább a mélyülő kommunikáció.

   A műfordítás szép, de nem könnyű munka, a líra érzékeny, rejtőzködő anyag, szavak, sorok átültetése helyett a kép-gondolatot, s vele zenét, érzelmet kell megragadnia a fordítónak. Hogy mindez létrejöhessen, szükséges a kötetben felvonultatott kiváló műfordítók művészete, akik nemcsak a líra és a fordítás mesterei, hanem a magyar költészet szerelmesei. Sokan vannak, a franciák közül már említettünk néhányat, álljon itt most a két magyar fordító neve: Kassai György és Tímár György. A francia nyelvet kedvelőnek, legyen bármilyen „nyelvi szinten”, nagy gyönyörűségére lesz a kötet forgatása, a versek böngészése, a nyelvi formák felfedezése: Héjja-nász az avaron – Noces d’autours au dessus des bruyères, Lelkek a pányván – Ames au piquet, Halotti beszéd – Oraison funèbre, Hajnali részegség – Vertige matinal, Tücsökzene – Musique des grillons, Hullaevők – Les dévoreurs de cadavre, Harmatocska – Médaillons… Megannyi gyöngyszem! Az idegen nyelven megszólaló költemények egyrészt behatóbban, érzékletesebben közvetíthetők az idegen befogadó számára, másrészt, így olvasva őket, mint ismerős-ismeretlenek hallatszanak vissza, s köszönnek ránk, s ráébresztenek bennünket, hogy mily egyetemes értékű lírával rendelkezünk. A magyar versek franciául is lélekből törnek fel, hevület táplálja őket, képekből font sistergő gondolatok formálják, s kápráztatják a szellemet – és így a szellem lebeg, tisztul, gondolatot és képet választ, s talál, a hevület csendesedik, a lélek megpihen kis időre – új szellem születik. A magyar vers nem attól lesz szép, hogy francia nyelven jelenik meg, nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy másik szférában szólal meg, mint a templomban az orgona. Mire valók verseink franciául? Válaszok: felmutatják európai műveltségünket, alakítják európai gondolkodásunkat. Válaszok nekünk és frankofónoknak. Kötelező ajándék franciaórákon és – a gyöngybetűkkel szedett lapok érzékien puha tapintású kötése – díszes szuvenír európai utasoknak – Dans cette banlieu énorme...

 

(Az írás másik, rövidített változata megjelent: Európa peremén címmel, Budapest, Köznevelés, 63. évf., 2007. 35-36. sz. 34. o.)